“MACI” Alapítványi Óvoda
Környezet és egészségvédelem
„Földünket nem szüleinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön!”
Intézményünkben a környezet és egészségvédelemmel kapcsolatos teendők, információk, programok összefogásáért környezetvédelmi munkacsoportot működtetünk.
Zöld tevékenységeink:
- Megemlékezünk a fontosabb néphagyományokról, zöld jeles napokról, melyekre nevelési évenként külön tervezést készítünk.
- Negyedévenként vendégül látunk egy- egy helyi mesterembert.
- Minden évben nagy hangsúlyt fektetünk a szelektív hulladékgyűjtésre, mely az összes csoportban kiválóan működik.
- Az energiafogyasztás csökkentésére felhívó piktogramokat használunk az épületben, így mind a gyerekek mind a felnőttek figyelnek az ökológiai lábnyomunk csökkentésére.
- Minden nap komposztálunk a gyerekekkel közösen.
- A csoportok saját kiskerttel, a környéken örökbe fogadott területtel és örökbe fogadott fával rendelkeznek.
- Évente meghirdetjük az „Egy család egy palánta” programot.
- Intézményünk tagja a Magyar Madártani Egyesület Madárbarát kert programjának, és HACCP rendszert működtet.
- Egészségünk megóvása érdekében aromaterápiás párologtatókat használunk, tisztított ivóvizet fogyasztunk, étlapunkon minden nap megjelenik a gyümölcs vagy nyers zöldség.
- Az időjárástól függetlenül a gyerekek minden nap mozognak a szabad levegőn, az önfeledt szabad játék mellett kerékpározásra, úszásra, lovaglásra is nyílik lehetőség.
- Gyermekorvosunk, Dr. Ragó Edit minden héten szerdánként meglátogat bennünket, míg a védőnők tisztasági vizsgálatot végeznek rendszeresen.
- Az ősz folyamán minden gyerek egészségügyi és ortopédiai szűrésen vesz részt, majd tavasszal fogorvosi szűrésen.
Környezet- és egészségvédelem területén elért eredményeink:
- 2009. május – Szívbarát munkahely
- Alapítványi Iskolák Egyesületétől Minősített Óvoda címet kaptunk
- 2013. Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisovi
- 2015. Zöld Óvoda cím elnyerése
- 2016. Biztonságos Óvoda