A kétnyelvűségről
Kulcsfontosságú eredményünknek tekintjük kétnyelvű óvodai programunkat, mely a Buffalo-ban működő SUNY Egyetemmel kötött együttműködési szerződés keretében jött létre 1994-ben és azóta is működik. Ennek kapcsán három kollégánk vett részt három hónapos amerikai tanulmányúton és összesen nyolc angol nyelvű diák segítette hosszú távon kéttannyelvű programunkat. Intézményünkben 1994-től folyamatos a külföldi kollégák foglalkoztatása.
Nem csak módszereink, de eszköztárunk is folyamatosan bővült, melynek eredményeképpen angol nyelvű játékok, poszterek, illetve angol nyelvű dal- és tevékenységek gyűjteménye készült el munkatársaink szorgos munkája által.
A magyar és angol nyelvű gyermekcsoport segíti a népek közötti kapcsolat fejlődését, erősíti egymás elfogadását, a második nyelvvel való ismerkedés lehetőségét.
2007-ben a Comenius program keretében testvériskolai kapcsolatot létesítettünk az angliai Kingfisher Community Special School és a romániai Scoala Speciala Transilvania iskolákkal. Közöttünk a tanévek folyamán többször is tanulmányutakat szerveztünk, hogy kölcsönösen megismerhessük a külföldi embereket, szokásokat, kultúrát és az adott intézmény nevelési programját, amiket így a saját intézményben a nevelés során hasznosíthatunk.
Intézményünk kétnyelvű csoportja éveken keresztül a Vakond csoport volt, mely a fentiekben bemutatottak miatt nagy népszerűségnek örvendett mind a szülők, mind a gyermekek részéről. Ma már a többi csoport tevékenységeibe is bekapcsolódik az angolos kolléga.