Ami a pályázat megírása óta történt Velünk: 2010. szeptember A pályázati team összeült, megbeszéltük a költségvetést, a főbb programokat, majd felosztottuk a kezdeti feladatokat. A pályázati team tagjai: – Projektmenedzser: Szűcsné Czeglédi Dóra – MACI Alapítvány – Szakmai vezető: Csernátoni Katalin – MACI Alapítvány – Pénzügyi vezető: Boros Anikó – könyvelő – Projektasszisztens: Sebestyén Klára – pályázatíró – Tápiógyörgye Község részéről a pályázat koordinátora: Pintér Irén Tájékoztattuk mindhárom intézmény (MACI.
TÁMOP-1.4.1-12/1-2013-0190 “Fiatal pályakezdők alkalmazása a “Maci” Alapítványnál” elnevezésű pályázatunkkal 5.924.736 Ft vissza nem térítendő támogatást nyertünk el. A 2014. 02. 17-től 2015. 05. 15-ig tartó projekt keretében kettő alkalmazott – egy asszisztens és egy konyhai kisegítő – foglalkoztatására nyílt lehetőségünk. Munkájukat kijelölt mentor segítette. Az elnyert összeget a bérekre, járulékokra, munkába járásra, munkaruhára, munkaalkalmassági vizsgálatra, projektmenedzsment díjára és kisösszegű tárgyi eszköz beszerzésére fordíthattuk. A pályázatban vállalnunk kellett a két új.
“MACI” Alapítvány pályázatot nyújtott be 2010. novemberében az ÉAOP-4.1.1/A_2-10 Nevelési intézmények fejlesztése felhívásra “MACI” Alapítvány kapacitásbővítéses fejlesztése Jászberény városában projektcímmel. A bíráló bizottság 2011. március 29-i döntése értelmében az alapítvány 97.892.888.- HUF támogatásban részesült. Az előre láthatóan 2011. június 2-án induló projekt során a „Maci” Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 5100 Jászberény Gorjanc Ignác sétány 1. szám alatt található épületét érintő bővítés keretében fejlesztő helyiségek, csoportszobák, nevelői.
Éppen 2013. karácsonya előtt jött a jó hír, hogy a “Fiatal pálykezdők alkalmazása a “Maci” Alapítványnál” elnevezésű pályázatunkkal 5.924.736 Ft vissza nem térítendő támogatást nyertünk el. A 2014. 02. 17-től 2015. 05. 15-ig tartó projekt keretében kettő alkalmazott – egy asszisztens és egy konyhai kisegítő – foglalkoztatására nyílt lehetőségünk. Munkájukat kijelölt mentor segíti. Az elnyert összeget a bérekre, járulékokra, munkábajárásra, munkaruhára, munkaalkalmassági vizsgálatra, projektmenedzsment díjára és kisösszegű tárgyi eszköz beszerzésére.
KÖZLEMÉNY A 2017. évi óvodai beiratkozás rendjéről Tisztelt Szülők! A „Maci” Alapítvány által fenntartott „Maci” Alapítványi Óvodába a 2017/2018. nevelési évre a gyermekek óvodai beíratásának időpontja 2017. május 2-3., 9-16 óráig. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49. § (1) bekezdése alapján az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodába a gyermek – e törvényben foglalt kivétellel – harmadik életévének betöltése után vehető fel. A szülő.
Femina-Pölöskei-Maci első találkozója Ma nálunk jártak az Ovitündérek! Az első találkozó beszámolóját itt olvashatjátok 🙂
Az intézmény Csibe csoportja bekerült a Femina.hu Ovitündérek pályázatába. Szavazatokat gyűjtünk május 22-ig! Kérjük, segítsetek, hogy a mi csoportunk legyen a nyertes! Link elérhető itt, vagy begépelve: http://femina.hu/ovitunder Itt a Maci Alapítványi Óvoda Csibe csoportjára kell kattintani. A szavazás IP címhez között, naponta egy-egy szavazatot lehet leadni bármilyen eszközről (okos telefonról, táblagépről, stb.). Köszönjük a szavazatokat! 🙂 Csibések
“Adj vért, ajándékozz életet!” Kedves Véradók és leendő Véradók! A “Maci” Alapítványi Óvoda szeretettel várja azon bátor és segíteni kész emberek jelentkezését, akik vérüket adák rászorult embertársaikért. Időpont: 2016. május 3. kedd, 14 óra Adomány gyűjtés Ha vért nem tudsz adni, szükség van még tartós élelmiszerekre és ruhákra, amiket a helyszínen gyűjtünk! Cím: 5100 Jászberény Gorjanc Ignác sétány 1. +36305925973