Potje Judit
Gyógypedagógus

Potje Judit vagyok, a Csibe csoport gyógypedagógusa.
1998-ban diplomáztam mozgássérültek és, tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos gyógypedagógiai tanárként.
6 évig dolgoztam waldorf iskolában, három lányom is a gyöngyösi waldorf iskolában tanult néhány évig. Az iskola megszűnésével Kerecsendre kerültem, ahol egy évig roma gyerekeket tanítottam. Bár igazi otthonom a waldorf volt, a kerecsendi iskolát is megszerettem, egy izgalmas, új világot ismertem meg itt.
Ezután megint egy érdekes, új feladat: hat év autista gyerekek, fiatalok között Gyöngyösön.
Közben megszületett kisfiam, aki most öt esztendős.
Lételemem az alkotás. Ha lehetőségem van rá, varrok, bútorokat, használati tárgyakat készítek, vagy újítok fel, kertészkedek, kertet építek. Szeretem az erdőt, és mivel a Mátra lábánál lakom, gyakran látogatom családommal.
Szeretem, ha vidámság vesz körül, törekszem erre, de igénylem a mélységet, a gondolkodást, elmélkedést, magányt is. Alapelveim: tisztelet, alázat, hála önmagunk, és mások felé.
Ezt tudatosan igyekszem a mindennapokban alkalmazni.
Nagyon jól érzem magam a csibés gyerekek között, célom, hogy vidám, biztonságos, meleg légkörben, saját tapasztalataikon keresztül tanulják meg mindazt, aminek a segítségével könnyebben boldogulnak életükben.